Hozzászólás ehhez Európa, Finnország

Menni a Mikulás földjére..

Miért Helsinki? Minek? Hogyan? Miért nem valami meleg helyre? Most akkor szeretném ezeket a kérdéseket megválaszolni, hogyan is kerültem ki északra a Mikulás hazájába, egy országba, amiről csak annyit tudunk, hogy hideg, szauna minden utca sarkon, az emberek távolságtartóak, kicsit alkoholisták és iszonyatosan drága minden..

Akkor az előzmények… Figyelem! Lehetnek uncsi száraz tények.. 😦

Miért Helsinki? Miért nem valami meleg helyre? Minek?

Először is, mert egy nagyon fejlett országnak tartom, ahol tudják, hogy az oktatásban van a jövő (akárcsak Japánban), ha nem adják át a tudást, akkor, hogyan is fejlődhetnénk. Az index-en volt is erről egy cikk ( http://index.hu/kulfold/2015/06/22/oktatas_finnorszag/ ), hogy mennyivel nehezebb bekerülni a finn tanárképzőre, mint például Amerikában az MIT-re. Meg kell jegyeznem itt, hogy emiatt is nem Spanyolországba vagy más populáris helyre adtam be a jelentkezésemet. Hogy jók voltak-e számításaim, az a következő hónapokban kiderül. 🙂

Másodszor, középiskolában volt egy lehetőség, hogy tanulhatok egy pár hónapot Finnországban, amit a mai napig sajnálok, hogy kihasználatlanul hagytam. Most pótolom.
Harmadjára, pedig egy gyönyörű, érdekes ország szerintem a finnek földje, amit majd a képeimen is láthattok.
és nem utolsó sorban, szeretek utazni, új dolgokat látni és tapasztalni. 🙂IMG_9039[1]

Hogyan kerültem ki? 

Létezik az Erasmus program, amivel közép- és főiskolások tanulhatnak különböző országokban, ingyen, és egy kis anyagi támogatással megspékelve, emellett természetesen szükséges önerő is, mivel a pénzt csak később kapják meg a diákok. A meghirdetett helyek függnek az iskola kapcsolataitól, a kapott pénzösszeg attól, hogy melyik országból jön az illető (azt nem tudom, hogy az iskola befolyásoló tényező-e az összeg nagyságát illetően). Az Erasmus program lényege(Bocs, ha tudod:)), hogy a tanult szakodat egy idegennyelven tanulod egy másik országban egy félév vagy egy éven keresztül. Emellett megismerkedsz különböző kultúrákkal, kapcsolatokat építhetsz ki, és fantasztikus barátságokat köthetsz.:)
Most pedig a fekete leves, hogy is folytathatod majd a tanulmányaidat később az otthoni egyetemeden? Itt eléggé nagy szerepet játszik az iskola, hogy mit fogad vagy mit nem fogad el.. Például az enyém szinte csak a nyelvet 😀
>> de most imádkozok a marketingért(amit Bécsben 6 kredites tárgyként tanultam), hogy elfogadják itthon (3 kredites tárgyként) <<.
A tantárgybeszámítás többnyire a tanároktól, tanszékektől függ. Ha én folytatni akartam volna, úgy a tanulmányaimat, mint otthon, akkor egyesével kellett volna végig járnom a tanárokat, egyeztetni a tantárgyleírásról, kérvény beadás az Erasmus félév végén, és így tovább, elég bürokratikus, ugye? Hát maradjunk annyiban, hogy elkezdtem még 2015. januárjában utána járni ezeknek, aztán feladtam, nekem ehhez nincs kedvem, ha csúszok, akkor csúszok. Úgyis szeretek iskolába járni. 😀 Végül is nincs ezzel önmagában probléma, mert ugye tudtam mire vállalkozok, de hogy otthon is figyelnem kell a tantárgyaimra, a krediteimre, hogy véletlenül ki ne csússzak az állami támogatott helyemről. Hát így ez már eléggé bosszantó. Menjél külföldre, tanulj nyelveket, hozz be új dolgokat Magyarországra, de figyelj mi nem igazán fogadjuk el azokat a tantárgyakat, vagyis de, csak eléggé hosszú procedúra, hogy vagy igen, vagy nem! Köszi, köszi! Megkérdeztem más diákokat is az Erasmus programmal kapcsolatban, hogy működnek náluk a dolgok. A legtöbb egyetemen ez úgy történik, ők adnak neked egy tantárgy listát, ezeket kell kötelezően felvenned, hogy passzoljanak az otthoni tantárgyakhoz, azonkívül lehetőség van választható tárgyakat felvenni, amihez kedved van, és ami belefér az idődbe.
Persze a ráadás nem maradhat el, ha nem teljesítesz a támogatásodat kamatostul vissza kell fizetni, ez persze így rendben is van, hisz egy szerződést kötsz az iskoláddal a kötelezettségeidről. Majd a bécsi részben olvashattok erről bővebben, hogyan is küzdött két magyar lány a visszafizetés ellen az utolsó hónapban.. 😀

Igen, megkaptam, augusztustól Helsinki..

  IMG_8311[1]
Még az év elején beadtam a pályázatomat a főiskolámon a Haaga-Helia University-re, ismételten az Erasmus program keretein belül, hogy augusztustól ott folytassam a tanulmányaimat (már úgyis csúszásra voltam ítélve Bécs miatt, akkor már csússzunk teljes évet 😀 ). Április elején zöld utat kaptam, akkor el lehet kezdeni szervezni, a repülőjegyet, a szállást, és a tantárgy felvételt. A kint egyetem honlapján is persze ki kellett tölteni egy jelentkezési lapot, amiről szintén kaptunk egy pozitív értesítést, hogy mehetünk (ezt mondjuk mai napig nem értem, hogy miért kell duplán jelentkezni, na de sebaj >szeretjük a bürokratikus dolgokat<).
Szállás, pénz, repülőjegy, tantárgyak..
Tudni kell, hogy az a pénz(500€), amit kapunk a kint töltött időnkre, nem fedezi a költségeinket Nyugat- vagy Észak-Európában. Jobb esetben csak a fele megy el szállásra, JOBB ESETBEN! A másik fele marad, tömegközlekedésre, diákigazolványra, élelmiszerre, tisztálkodó szerek, tisztítószer, alapvető dolgokra, vagy váratlan kiadásokra, mert persze mindig akkor megy valami tönkre, amikor nem kéne… Ez akkor a létfenntartás ugye, de mivel kint vagyunk Erasmuson, csak látni, tapasztalni kéne már valamit abból a fránya városból, országból, szóval itt jönnek a plusz kiadások! Múzeum, kirándulások, új dolgok kipróbálása, egy süti, egy kávé és persze péntek este még se üljünk egyedül otthon, hanem akkor gyakoroljuk a nyelvet is, bulizás vagy kocsmázás keretein belül >>Little party never killed nobody! <<
Akkor haladjunk szép sorjában, miután jelentkeztem a kinti egyetemre is, ezután következett a szállásra való jelentkezés és a tantárgy felvétel.
Mivel még se dőzsölünk a pénzben, így természetesen kollégiumi jelentkezés, amihez hozzá teszem, nem magyar kollégiumi színvonal!!

Infó a kollégiumokról:

Sem Bécsben, sem Helsinkiben az egyetemeknek, főiskoláknak nincs saját kollégiumok, hanem úgy nevezett diák apartmanok vannak, “kollégiumi szervezetek” nem tudom, hogy lehetne ezt jobban megfogalmazni, akiknek van egy halom épülete, is tőlük lehet bérelni szállást. Különböző típusúak vannak, van az apartmant, studió típusúak, saját konyha, zuhany, és teljesen egyedül vagy(Helsinkiben 430-450 €ról indulnak a külföldieknek, asszem a finneknek kicsivel olcsóbb, mert talán bútor nélkül kínálják, de ebben nem vagyok biztos), aztán van a “shared apartmant”, ahol mindenkinek saját szobája van, de közös konyha és zuhany, 3-4-5 emberre. És persze megjelenik az a típus is, hogy egy szobában ketten vannak, de az a maximum!!! létszám, saját zuhannyal, konyhával, és elegendő hellyel. Úgy gondolják “a nyugati népek” ennyi kell ahhoz, hogy valaki kényelmesen élhessen, elegendő élettérrel. 

Szóval én is jelentkeztem, elég lazán fogtam fel a dolgokat, mivel Bécsben is elég simán megkaptam(Bécs: egyetemi város rengeteg diákkal, biztosra lehet szállást találni olcsóbb-drágább kategóriában), azért persze ott is volt para, de többnyire saját magam miatt . Úgy gondoltam Helsinkiben, Finnországban, amit ugye egy elég fejlett városnak, országnak véltem, nem lehet ezzel probléma, hát TÉVEDTEM!! Június végén még mindig nem kaptam értesítést, hogy kapok-e helyet vagy sem, és más fél hónap múlva repülnöm kellett. A finnektől annyi választ kaptam, hogy próbálkozzak a kollégiumi szervezettel, amihez hozzátenném az EGYETLEN! >> Bécsben, legalább 5van << Jó oké, nem aggódunk, szerencsére lett Bécsben finn barátnőm, így megkértem őt, hogy kérdezzen rá, hát felvilágosítást a helyzetemről nem adhatnak, de javasolják, hogy mondja meg nekem, kezdjek el keresgélni más fele is.. DÖBBENET.. oké, akkor telefonálok én is >én meg az angol telefonálás, két külön világ, de alakul<,  válasz: igen szerepelek a listán, de jobb, ha elkezdek keresgélni más fele is.. SOKKOS ÁLLAPOT! Rendben nem adjuk fel! Jön a FB, mert a FB-on mindent megtalálsz és így is lett, csak előtte tele volt a nadrág.. 🙂 Magyarok Finnországban csoport, legalább 6 finn albérlet ajánlatos csoport, magyarokkal felvettem a kapcsolatot, vagy ők találtak meg engem, közben kiderült, hogy rengeteg külföldi diák van ugyanabban a helyzetben, mint én, akkor keressünk együtt valamit.. >>csomó új FB ismerős 😀 << Szóval egy hónap idegbetegség munka mellett, szerencse, hogy a szüleim elviseltek, mivel elég sok volt a sírás, kiborulás. Végül egy iráni lány írt, hogy keressünk valamit együtt, meg neki van egy szoba ajánlata egy másik iráni lánynál, de túl drága számára, hát így kerültem én a szállásomra. Felvettem a kapcsolatot, effektíve egy vad idegennel leüzeneteztem, hogy akkor augusztus 18-án repülök és beköltözöm, és a szobatársam a másik iráni lány (aki ajánlotta a lakást) lesz szeptembertől, ha megkapja a vízumát(közben megkapta, és már ő is beköltözött). Mivel kaptam egy szobatársat, az albérlet ára feleződik, szóval örülünk, mivel több marad minden másra 😀

Azért ez így elég egyszerűIMG_8231[1]nek tűnik, de annyira nem volt az, főleg, hogy ezzel keltem és feküdtem majdnem egy hónapig. Mit fogok találni, megfizethető áron? Küldjem el előre a pénzt? Szerződés meg minden? Kihez költözök be, biztos-e a szállásom, szóval elég sok ideg volt bennem, de augusztus 18-án megérkeztem, nem akarták ellopni a
szerveimet, nem vágtak át, és most örülök, hogy itt vagyok már 3 hete. A lakótársam, mint már említettem iráni, és mint kiderült, ők igazi vendéglátók, szóval az első este meleg vacsorát kaptam, és azóta is többször kaptam már a főzéseiből. Közös program, segít, amiben tud, szóval eléggé jó fej. 🙂 Az albérlet fizetésről pedig annyit, hogy mivel tudja, hogy az ösztöndíj még nem jött meg, mondta, ha nem fizetek addig, az se baj, HOPPÁ!

By the way: A szállásom lefixálása körülbelül július közepén történhetett, és a megérkezésem előtt kb 3-4 héttel megkaptam a kollégiumi elutasítást, hogy kezdjek el időben szállást keresni..! Köszi! – ha nem hívom fel őket, ekkor még mindig a szállásomra vártam volna..! 😀

Mindeközben én felvettem a tantárgyaimat teljesen megnyugodva, hogy ez rendben van, akkor már csak a lakhatás kérdése marad, aha persze, ahogy azt elképzeltem. Tipikus én, borult minden, óraütközések tömkelege, finnül felvett órák és társai, mert a “finn neptun” nem úgy működik, mint nálunk, itt egy excelben keresgettem ki az órákat, és én csinálgattam az órarendemet papíron (nem szeretem az excelt), hogy jó legyen, szóval nem a “finn neptun” rendszerén belül választom ki a nekem megfelelő időpontot. Igen, van rosszabb a magyar neptuntól. Borult minden, új órarend, érkezés előtt két héttel, de sikerült ! Itt a félév két periódusból áll, azaz két negyedévből, az első augusztus 18-tól október közepéig, a másik október közepétől december 18-ig! Az első negyedévben csak nyelvi óráim vannak: finn, francia, angol és német 🙂 elég laza, és a németet nem kell látogatnom, majd egy prezentációt kell tartanom, meg lesz egy írásbeli vizsga és that’s it, mivel magasabb szinten vagyok, mint a csoportom! A következő periódusban, lesz egy órám aminek a keretein belül utazunk a Mikuláshoz, Lappföldre, a másik tantárgyamtól már félek, szóval az lehet elengedem, de majd meglátjuk. Majd az oktatásról később részletesen, de a tanárok jó arcok, lazák! 🙂

Gratulálok azoknak akik sikeresen elolvasták ezt a kimerítően hosszú bejegyzésemet a kezdeti nehézségeimről, mivel elérkeztünk oda, hogy megérkeztem, remélem holnap jön az első igazi Helsinki-s posztom 🙂

Hyvää yötä – Jó éjszakát!:)
Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s